Welcome

on my Gilmore site.

Kedves látogató! Ebbe a weboldalba 7 évvel ezelőtt kezdtem bele, melyet egy ideig rendszeresen szerkesztettem, és az oldalnak több ezer látogatója volt. Egy pár évig abbahagytam, csak 1-2 évente jártam aprócska frissítések miatt. Ennek köszönhető, ha az oldalon érdekes színű vagy meggogalmazású híreket látsz, hiszen a tartalom 95%-a 6-7 évvel ezelőtt íródott. 

Most leszek 20 éves, de a Gilmore Girls-ből NEM tudtam kinőni. Az összes változás, hogy már angolul nézem felirat nélkül. Egy megunhatatlan, hatalmas, fantasztikus humorral rendelkező sorozat, melyet nézhetsz ha boldog vagy, ha szomorú vagy, ha unatkozol vagy csak úgy. :) Szerencsére már fejből tudom melyik részben mi van,és hangulatomhoz illően tudok részeket választani. Remélem ti is így vagytok vele. 

A legfrissebb infó a sorozatról, hogy nemrég volt egy Reunion ami valószínűleg felkeltette az emberek és a készítők érdeklődését. Pár amerikai nagycég megérezte a pénz szagot, és most kilátásban van asorozat folytatása vagy egy film ekretében vagy pedig egy pár részes sorozattal. (Én a sorozatra szavazok)

 

Mivel egy ilyen oldal nem túl személyes, és már a lélekszámláló sem él úgy gondoltam, hogy létrehozok egy facebook oldalt, ahol mi GG rajongók állandó kapcsolatban lehetünk egymással és együtt izgulhatunka sorozat feltámadásáért!

(A legújabb bejegyzések a hírek menüpont alatt lesznek megtalálhatóak, de most a facebook oldalra fogok nagyobb hangsúlyt fektetni :) )

 

 

Hajrá GG! :)  (szerkesztve: 2015.10.21.)

Kattints a Facebook oldalért, ahol minden friss bejegyzést megtalálsz!

Egész pöttöm korom óta a kedvenc sorozatom a Szívek szállodája. Szerintem 8-9 éves koromban kezdhettem nézni, legalábbis azokból az időkből vannak emlékeim róla. Mára már 19 éves lettem, de egyszerűen nem tudom abbahagyni a nézését. Amint végeztem a sorozattal, az első évadnál kezdem újra. Nem ismerek nálam nagyobb fant, bár biztosan van. :) 

Felröppentek a hírek, hogy esetleg folytatják a Szívek szállodája sorozatot. Amikor ezt meghallottam, szabályosan elbőtem magam. Ma ennek is megpróbálok utánajárni, amit egy új menüpontban tekinthettek meg. Mindenkinek jó szórakozást kívánok az oldal böngészése közben.
(Kelt: 2014.12.15.)

 

Köszönöm nektek a több ezer látogatót, és hogy kitartottatok mellettem még akkor is, amikor nem nagyon jutott időm az oldalt szerkeszteni. Nem jártam itt már pár éve komolyabban, de most, hogy Lauren kilátásba helyezte a GG folytatását, kötelességemnek érzem, hogy erről beszámoljak nektek! Nyári programjaim között szerepel az is, hogy teljes mértékben felújítom az oldalt (mind desing, mind tartalom) és megnyitom a terepet afelé, hogy itt, közösen, együtt szurkolhassunk a TALÁN bekövetkező folytatásnak! (Kelt: 2013.06.26)

 


Szereted a sorozatot? Ha nem akkor a sorozat színészeiről is találhatsz itt infókat!

Remélem nem most vagy itt utoljára :)

 

 

Ha valami nem tetszik, vagy van ötleted hogy mi legyen az oldalon akkor írd meg facebookon! A tartalmak folyamatosan frissülnek, járulj hozzá te is az oldal értékeinek bővítéséhez!

 

 

Ha tetszik az oldal látogasd meg máskor is! Szívesen látlak =)

 

 

Az oldal hivatalosan 2008.június.25.én nyílt meg!

Az oldal 7 éves!! :)